„Lesz még egyszer ünnep a világon!” Zengsz óh költő és visszhangzik szavad. Lesz virág a fán, gyümölcs az ágon, S nép, erényben boldog és szabad. Most nem az, nem! Élvén is halottan, Bűn fertőjében teng-leng itt a nép. Az Istentől sújtva elhagyottan, Mert elhagyta áldó Istenét.
Pattanjon fel sírok lomha zárja, Ti próféták, ne aludjatok! Míg hajnal jő a vak éjszakára, Hadd harsogjon bátor ajkatok. Száraz csontok szerteszét hevernek, Álljatok meg e csontok felett, Ha ti szóltok, mind életre kelnek. S Lelket lelnek ők halál helyett.
Telve hittel s lélektől felkenve, Keljetek fel, szent apostolok! Ha megoldódik buzgalom tűz nyelve, Millió szív, újra égni fog. Égni forrón és lángolni hűen, Uram, a Te szent oltáridért, És nem csügged el kicsinyhitűen, Ha kemény harc próbál és kísért.
Jöjj Magad, jöjj, s alkoss új világot, Óh, te tövis-koronás Király! Áldott a szív, sírjáiglan áldott. Hol jó lelked hű szállást talál. Te mosod meg tiszta hófehérre Bűn szennyétől a szegény szívet. Tévelygőnek Te mutatsz az égre, S meggyógyítod, ki Hozzád siet.
Jöjj, Óh Jézus! Porba hullva kérünk! Jöjj s gyógyíts, mert a világ beteg; Hogyha nem Te vagy a mi vezérünk, Elfogy a hit és a szeretet. Elfogy minden: áldás, üdv, béke, Síron innen és túl a síron. Óh, ihless meg, szent idők emléke S ülj pünkösdöt, óh, hívő Sion.
Belépés Facebookkal
